Na elindultunk fel a hegyre. Hegy… Oké, nem megyek bele. Vannak itt is azért igazi hegyek. Elég hamar találtunk mindenfelé tetemeket. Nem örültem neki, hogy ilyen ocsmányságok ott fekszenek előttünk és nem én végeztem velük. De öröm az ürömben, hogy egymást is fogyasztják. Már nem el, hanem fogynak. Iluvinar megőrjített már engem is. Merthogy ezeknél nem találtunk semmit, de volt a közelben egy fal mindenféle furcsa jelekkel. Erre még visszatérek csak Iluvinar… Ronto felmászott a falra, mert miért ne és fent is talált egy hullát. Aztán jött is gyorsan, mert a hulla környéke tele volt bogarakkal és Rontot is megtámadták. Lent aztán gyorsan végeztünk velük, még az a büdös felhő sem okozott nagy problémát, ami a nagyobbakból jött ki. Na és itt jött Iluvinar, hogy ledaráljuk-e a holttesteket. Mert, hogy ők úgy szoktak temetni. Mindenki más másik világból jött, de mindenki úgy nézett rá, hogy „ez normális???” Abba bele se akarok gondolni, hogy mi mindent kezdhetnek a ledarált hússal. Elfek… Pár egyedet kivéve sehol se normálisak.

Ja és az írásjelek. Nagy bajban vagyok ebben a világban. Az új társaim nevét már kezdtem megtanulni, az övéké még hagyján, de az itteniek. Sose tudom, hogy kire, mire hivatkoznak. Azt hiszem, hogy egy településről beszélnek és kiderül, hogy valami főmuftiról. Egyszer még nagy bajba fogok kerülni. És akkor az írásuk. Azt mondták a többiek, hogy amiket a falon találtunk azok nem teljesen ugyanolyanok, mint amiket eddig láttunk. KI TUDJA EZEKET MEGKÜLÖNBÖZTETNI??? Én nem tudom mi lesz még itt. Egyszer még nagyon be fogok szólni valakinek véletlenül. Aztán még én leszek a hibás.

Na de… Menjünk tovább, mert csak dühöngök. Felmásztunk mi is a falra és a hulla mellett volt egy széles pengéjű, kiegyenesített kasza. Eltettük. Még jó lehet valamire. Irány tovább. A hegytetőn először két marha nagy szobrot láttunk meg. Aztán meg romokat. De furcsa volt ez a hely. Egyszer romok, aztán amikor beléptél egy térre, akkor meg nem romok. De nem is illúzió, hanem mintha odakerültünk volna, vagy akkorra kerültünk volna, vagy valami. Egy ottani, akkori árustól még almát is tudtam venni. Jajj… Az almák!

.

.

.

Oké. Megettük őket. Nehogy nekem tönkremenjenek, vagy eltűnjenek, mint azok a helyek. Akkor már inkább a hasunkban tűnjenek el.

Nem segített az sem, hogy mintha látomásunk is lett volna. Már nem is tudtam a végén követni, hogy mi valós és mi nem. Volt egy fa is. Na az valós volt. A körülötte levő szerzetesek nem mindig. Igaz, volt, amikor a csontvázukat láttuk, szóval belefér. Csontvázakkal tudok mit kezdeni. Ronto meg… Nem is tudom hogyan írjam… Az egy dolog, hogy elment a fát megöntözni. De, amikor visszajött a fától, akkor mintha be lett volna porozva. Mintha ő meg a fa… Nem is tudom. Persze, lehet nem rossz dolog vándornak lenni. Egy növény vagy egy állat mindig van a közelben, de hát na. Akkor is. Már ha érted mire gondolok.

Innentől teljesen elveszítettem a fonalat, hogy mi valós és mi nem. Csak sodródtam az illúziók, látomások árjában. Már ha van ilyen. A romok legteteje végre tiszta sor volt. Láttunk olyanokat, akiknek már láttuk a hulláját korábban, ők is megláttak minket és kard ki kard. Vagy hát nekem pöröly, de a pöröly ki kard hülyén hangzik. Minden frusztráltságom ráeresztettem a legdurvábbnak kinézőre, aki alatta is maradt a csapásaimnak. Nem tudom ez jó ötlet volt-e, mert csata közben elég durva zajokat hallottunk a falon túlról, ahonnan aztán egy még brutálisabb szörny jött elő. Elsőre azt hittem segít, mert pillanatok alatt levágta az egyik ellenfelünket, de aztán nekünk is nekünk esett. Na ez már nem volt baráti. El is vesztettem csata közben az eszméletemet, akkorákat ütött rám. Később mondták, hogy Iluvinar támasztott talpra. Lehet mégis jók ezek az elfek valamire. Ahonnan ez a rusnyaság előjött, ott is volt egy alak és volt nála egy bronz iránytű. Mivel elég furcsán működött, eltettük, mert minden furcsaságot el kell tenni. Maximum utána eldobjuk, de ha semmi normálisat nem tud. Ez is mutatott a tér közepén levő szobor felé, amiben egy tükör volt, nem a tükörképünket láttuk benne, hanem a csillagokat. Újabb furcsa dolog, újabb zsákolás.

Utána visszamentünk a faluba, ahol belefutott egy furcsa, szarvas lénybe. Nem nézett ki rosszul, de ott kevesebbért is levágtak volna valakit, aki így néz ki. Simán lehet daelkyr vagy quori ügynök. Itt úgy néz ki belefér. Úgy tűnik máshol van a szörny határ meghúzva. Ráadásul még saját léghajójuk is volt, aminek nem volt ballonja. Egy ilyet ki kell majd egyszer próbálni. Bár lehet egy idő után ez is olyan unalmas lenne, mint a mienk.

Másnap visszarepültünk a fővárosba, leadtuk a tükröt, a kaszáról kiderült, hogy mágikus és itt az ilyeneket naginatának hívják. Nem is rossz név.